Soha ne feledjük: a horgolás élmény, ami jót tesz a léleknek, kiváló stresszoldó, teret ad a kreatív gondolatoknak és fejleszti az önismeretet.

2014. szeptember 15., hétfő

Vintage sapka

Az már korábban a Szivárvány sapka révén kiderült, nagy csodálója vagyok Kreamojza alkotásainak. Én soha nem leszek annyira kreatív és ügyes, mint Ő, így nagyon örültem annak, amikor megosztotta vagyis közkinccsé tette egy másik szerelmem mintaleírását. A sapka nem bonyolult tervezésű, de annál mutatósabb. Azért elkészítés közben iszonyatosan figyelni kell a sorokra, a szem mennyiségekre, szóval nekem nem egy estés munka volt. A fonalat teljesen véletlenül rendeltem még a nyár folyamán. Nekem Alize Bella bézs, púder rózsaszín és barna fonalból készült. Ja és IMÁDOM. 








És persze a kis tulajdonosa is imádja.

2014. augusztus 31., vasárnap

Paul, a mérges gomba

A Rita nyuszi után mindenképpen el szerettem volna készíteni a a következő amigurumit. Pláne, hogy a nagyobbik lányomnak gomba a jele az oviban. Ígéretet tettem neki még nyár elején, hogy készítek neki valami igazán egyedit, eredetit, ami csak az övé és másnak nincs ilyen. Amikor megtaláltam a mintát, tudtam, hogy ez kell nekem! A lalylala oldalon vásároltam meg a minta leírást. Nagy munka volt, közel 3 hét alatt készült el, és közben pihentetnem is kellett a kezemet és egy horgolótű is eltörött a végére. De az örömért és a mosolyért kárpótolt minden. 

Még hímzés előtt...



Kész állapot:





A neve pedig Gombajó lett. 

2014. augusztus 16., szombat

kistáska kiscsajoknak

Sokáig kerülgettem ezt a projektet. Minta leírás nem volt hozzá, így saját kútfőből és egy fotóból dolgoztam. Nagyjából tudtam, hogy mekkorát szeretnék, de már a fonal választásnál akadályokba ütköztem, hiszen ilyen intenzív színekben sehol nem találtam vastag, lehetőleg pamut fonalat. Végül a Catania maradt, dupla szállal. Nem kell ugye mondanom, hogy mennyire fonalzabáló a dolog így? Legalább 4 gombolyag van benne, plusz a díszítésekhez is egy picike és a bélést én találtam ki hozzá, mert nekem így jobban tartja a formáját. Ja és a kezet sem kíméli a pénztárca mellett, de a nagyobbik lányom szerelme lett.







2014. július 22., kedd

kosárka

Ennyit még nem sok munkámmal szerencsétlenkedtem, de végül ez is, mint minden eddig, összeállt. Valahogy a kosárka alja nem akart sikerülni, majd a sorszámolással bénáztam - szerintem kisebb is lett, mint a minta -, de a végeredmény kárpótolt. Kisebbik lányom szobájába készült, a cumikat szerettem volna ezáltal szem elől eltüntetni és a célnak bőven meg is felel. Dupla szállal, Catania fonalból készítettem, ezért nem egy fonalkímélő projekt. Még egy keményítés vár rá, de egyelőre munkába állítottam.




2014. július 10., csütörtök

Rita, a nyuszi

Annyi szép dologba botlok bele mostanában és sajnos a legtöbb kiált is értem, hogy készítsem el. Ez a nyuszi nem kétséges, hogy a kisebbik lányomé lett, hiszen a nagyobb nemrég kapta a kutyust. Az elkészítést itt is három hetet vett igénybe, főleg, hogy pihennem kellett pár napot, mert annyira fájt a kezem a sok rövidpálcától. A mintát lalylala oldalán találtam. Maga a nyuszi teste már fizetős, így muszáj volt beruháznom egy másik figurára, hogy a nyuszi elkészülhessen. Erről majd később. Aztán sikerült olyan figurát választanom, ahol nem látszik egyértelműen a sapka-fej rész. Bátorkodtam írni a tervezőnek, hogy segítsen és tegye meg, hogy küld egy leírást csak a sapkáról. Hát nem küldött... Azt válaszolta, hogy improvizáljak és biztos megtudom majd csinálni. Vagy vegyem meg az általa felsorolt minták egyikét - miközben egyet már vettem... De nem baj, mert ezek a dolgok inspirálnak annyira, hogy elkészült a sapka is, igaz a mai napig nem tudom megmondani hogyan.










2014. június 16., hétfő

eper sapka

Az eper nálunk közkedvelt. Ha már készült a zöldségesbe, akkor legyen ilyen sapka is. Nyár ellenére kisebbik lányom alkalmanként a fejére kapja és ebben tölt el kis időt a házban. Vagyis nyerő lett ez az alkotás is. Bravo mintás fonalból készült. A fonal nem tudom, hogy kapható-e még, mert én másodkézből vettem.




2014. május 30., péntek

szamóca

Ígéretet tettem a nagyobbik lányomnak, hogy a kiskonyhájába készítek horgolt gyümölcsöket, zöldségeket. Lassan halad a projekt, de mivel eper szezon van, így elsőnek ez készült el és rögtön kipróbálásra is került a játék zöldséges standunkon és bevált.