Soha ne feledjük: a horgolás élmény, ami jót tesz a léleknek, kiváló stresszoldó, teret ad a kreatív gondolatoknak és fejleszti az önismeretet.

2014. július 22., kedd

kosárka

Ennyit még nem sok munkámmal szerencsétlenkedtem, de végül ez is, mint minden eddig, összeállt. Valahogy a kosárka alja nem akart sikerülni, majd a sorszámolással bénáztam - szerintem kisebb is lett, mint a minta -, de a végeredmény kárpótolt. Kisebbik lányom szobájába készült, a cumikat szerettem volna ezáltal szem elől eltüntetni és a célnak bőven meg is felel. Dupla szállal, Catania fonalból készítettem, ezért nem egy fonalkímélő projekt. Még egy keményítés vár rá, de egyelőre munkába állítottam.




2014. július 10., csütörtök

Rita, a nyuszi

Annyi szép dologba botlok bele mostanában és sajnos a legtöbb kiált is értem, hogy készítsem el. Ez a nyuszi nem kétséges, hogy a kisebbik lányomé lett, hiszen a nagyobb nemrég kapta a kutyust. Az elkészítést itt is három hetet vett igénybe, főleg, hogy pihennem kellett pár napot, mert annyira fájt a kezem a sok rövidpálcától. A mintát lalylala oldalán találtam. Maga a nyuszi teste már fizetős, így muszáj volt beruháznom egy másik figurára, hogy a nyuszi elkészülhessen. Erről majd később. Aztán sikerült olyan figurát választanom, ahol nem látszik egyértelműen a sapka-fej rész. Bátorkodtam írni a tervezőnek, hogy segítsen és tegye meg, hogy küld egy leírást csak a sapkáról. Hát nem küldött... Azt válaszolta, hogy improvizáljak és biztos megtudom majd csinálni. Vagy vegyem meg az általa felsorolt minták egyikét - miközben egyet már vettem... De nem baj, mert ezek a dolgok inspirálnak annyira, hogy elkészült a sapka is, igaz a mai napig nem tudom megmondani hogyan.










2014. június 16., hétfő

eper sapka

Az eper nálunk közkedvelt. Ha már készült a zöldségesbe, akkor legyen ilyen sapka is. Nyár ellenére kisebbik lányom alkalmanként a fejére kapja és ebben tölt el kis időt a házban. Vagyis nyerő lett ez az alkotás is. Bravo mintás fonalból készült. A fonal nem tudom, hogy kapható-e még, mert én másodkézből vettem.




2014. május 30., péntek

szamóca

Ígéretet tettem a nagyobbik lányomnak, hogy a kiskonyhájába készítek horgolt gyümölcsöket, zöldségeket. Lassan halad a projekt, de mivel eper szezon van, így elsőnek ez készült el és rögtön kipróbálásra is került a játék zöldséges standunkon és bevált.


2014. május 24., szombat

Moss, a kutyus

Amikor megláttam ezt az amigurumit - vagyis horgolt állatkát -, akkor biztos voltam benne, hogy nagy meló lesz, de kell nekem. Még soha nem készítettem figurát, a tudományom eddig maximum a sapkákig-sálakig terjedt. Megvásároltam a mintát és nekifogtam. Három hét alatt készült el, de minden percét élveztem, ahogy láttam hogyan válik a fonalból egy kis kedvenccé az egész. Természetesen a nagyobbik lányomnak készült, mivel a kicsi még nem tud kívánni. Szerencsére... Bravo fonalból készült az egész.



2014. május 6., kedd

antracit sapka virággal

Szeretem a szürke színt, pláne valamilyen élénkebb színnel díszítve. Barátnőm már kért is ilyet magának felnőtt méretben, mert egyelőre csak gyerekben készült. Bravo fobalból horgoltam, szintén 2 estés munka volt és a nagy lyukak miatt ez is a haladós kategória.




2014. április 29., kedd

szivárvány sapka

Kremojzánál láttam ezt a sapkát és azonnal beleszerettem. Próbáltam kútfőből meghorgolni - mondanom sem kell, hogy sikertelenül -, de többszöri próbálkozás után úgy döntöttem, hogy feladom és inkább írok a tervezőnek és megpróbálom elkérni a mintát. Kreamojza rendkívül kedves és segítőkész volt, sőt mi több, még a kész sapkájáról is visszaszámolta a mintát, hiszen nem volt neki leírva. Természetesen a mintát nem osztom meg, mivel ez az Ő szellemi tulajdona. Red Heart Baby és Catania fonalakból készült. Minden kabáthoz illik, mivel szinte minden szín van benne ezért is olyan tökéletes. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a kedvencem, a szerelmem.